II.
Skipper Kupa
2006 április 29. - május 6.
Negyedik
nap - pályaverseny, majd Vodicétõl
Jezeráig
Erre a napra idõmilliomosok
lettünk. Vodice elõtt egy olimpiai
háromszögpályát terveztem,
és utána sem kellett messzire
hajóznunk következõ célunkig.
A Murter-szigeti Jezera csak egy órányi
vitorlázásra van. Így békésen
pihengethetett reggel a mezõny, és
nekem sem kellett térképeket gyártanom.
Ráadásul este megérkezett
egy körülbelül húsz hajós
orosz társaság, akik szintén
versenyezve járták az Adriát,
és a késõi rajttal elkerülhettük
a reggeli kavarodást, mikor elhajóztak.
Rám igen összetett feladat várt
a Székesfehérvár fedõnevû
csapattal, lévén olimpiai pálya,
ahol nagyon sûrûn jönnek a
manõverek, és nem árt egy
összeszokott csapat. A helyzet boritékolhatóan
az utolsó helyet jelentette. Nem azért
mintha õk ügyetlenek lennének,
ám nem vitorlázókból,
hanem székesfehérvári tévésekbõl,
rádiósokból alkotott csapat.
Igaz, itt hajtott Nemes Gyuri, aki a Skipper
Kupán indult összes résztvevõ
közül talán a legjobb mancsaft
(a legtöbb kormányos véleménye
szerint is), ám egyetlen vitorlázni
tudó azért kevés egy ekkora
hajóra. Ráadásul aznap
cserélõdött a csapat kétharmada.
Az a néhány ember, akire ragadt
valami az elsõ három futamon éppen
hazautazott, és érkezett a helyükre
két új fiú és két
lány. Az eredeti társaságból
így Gyuri mellett egyetlen srác
maraadt, ám tudtam, hogy neki elsõ
a szakma. Szabolcs mesélte, hogy amikor
rákiáltott, hogy "csörlõ!!!",
õ azonnal becsülettel odafordult,
és fókuszolt a vállán
lévõ kamerával.
Úgy döntöttünk, egy órával
korábban kimegyünk, mégis
legyen valami képünk arról,
hol a hajó eleje. Elõször,
még betekert vitorlákkal, igyekeztem
elmondani néhány lényeges
elemet, és megbeszélni kinek mi
lesz a feladata fordulónál és
spinnaker húzáskor. Már
ez is elég sok lehetett elsõre,
így a halzolást, és a spi
lehúzását nem is ragoztam.
Káresz-kúresz ahogy lesz, úgy
lesz!
Na, tekerjük ki a vitorlákat, elõször
a grószt!
Nem jön!
Megszorult, így hát elbíbelõdtünk
vele egy negyedórácskát,
vagyis sikerült még lefaragni némi
idõt a "gyakorlati felkészülésbõl".
Azért cirkáltunk egy rövidet,
és spinnakert is húztunk. Majd
észrevettük, hogy nagyon gyülekeznek
már a rajtvonalnál. Ebbõl
rájöttem, hogy elfelejtettem szólni,
kapcsolják be a rádiót,
ahonnan idõben értesültünk
volna a rajtidõrõl. Már
csak hat perc maradt a rajtig, és rajtunk
még spinnaker volt, aminek a levételérõl
csak Gyurinak volt valami sejtelme. Szerencsére
gyenge szél volt, így megoldottuk
a feladatot. Persze az elpakolással is
ment az idõ, így a rajtot kicsit
lekéstük, plusz a rajthajó
felõli végén voltunk a
vonalnak, ami szintén nem jelentett nagy
elõnyt, tekintve, hogy a lee-rajt volt
az elõnyösebb. Vagyis a szél
alatti végen, a bója közelében
lett volna ideális... Viszont innen,
a vonal alól jól láthattuk
a bójánál kialakuló
csitt-csatt-bimm-bummot.
Legalul Tuss Miklós
készülõdött, felette
Gömöry Pál. Tonyó feljebbrõl,
nagy lendülettel érkezett. Rajtlövéskor
Miklósnak luvolni kellett, hogy kiférjen
a bója felett. Ilyenkor megteheti, akár
szélbe állásig is nyomhatja
a hajóját, mert a szabályban
meghatározott ésszerû menetiránya
ilyenkor ez is lehet. Ettõl Palinak is
luvolni kellett, ám érkezett Tonyó,
amúgy jedi módra. Vele volt az
erõ. (Jól van na! Én
így láttam. azért ne harapd
le a fejemet! - bocsánat ez most Tóninak
szólt ha éppen olvassa.)
Szerencsére éppen a MAY
Club csapattal ment, így õk (és
fõleg soraikban a hajók egyik
tulajdonosa) pontosan láthatták
mi történt. Az a korlát egyébként
is visszagörbíthetõ volt,
és a gélezések jól
bírták az esetet. A parton aztán
volt némi vita, de Miklós végül
csak a vízen jelezte óvási
szándékát.
A futamról taktikailag nem tudok sokat
mondani. Odáig, hogy szélforduló
kihasználása és effélék
nem jutottunk. A csapat egyébként
lelkesen és zokszó nélkül
igyekezett minden szükséges feladatot
megoldani, az amúgy aránylag kicsire
sikerült pályán. A tennivalók
elég sûrûn gyûltek,
különösen a bõszeles szakaszokon.
Gyuriért néha komolyan aggódtam.
Nem hiszem, hogy a pulzusa valamikor is kétszáz
alá csökkenhetett volna, miközben
fel-alá cikázva igyekezett mindent
rendben elintézni.
A két lány közül Viki
nevét sikerült megjegyeznem, ám
Ritáét az elsõ adandó
alkalommal eltévesztettem. Ekkor megállapodtunk,
hogyía futamon az övé lesz
a Vikin kívül az összes nõi
név. Így sokkal egyszerûbb
volt, sõt az adott tevékenységhez
való nevet használhattam. A csörlõtekeréshez
legalább Gertrúd kell, erõsebb
szélben illik elérni a Brünhilda
fokozatot. Amúgy, másnap Ritát
a mólón egy csapattársa
mintha Magdinak szólította volna...
Az elsõ kreuz
végén nem voltunk utolsók!
Tuss Miklós a másik fehérvári
csapattal a Dolce Vitával mögöttünk
volt. Mi balcsapáson érkeztünk
egy-két hajóhosszal a bója
alá, és egy akkurátus eléjük-föléjük
fordulással igyekeztük biztosítani
a helyünket. Sajnos a génuacsörlõre
fordított irányban került
rá a kötél, így a
forduló után elegánsan,
a hajóra merõlegesen kilobogtatott
génuával megálltunk. Miklóst
meglepte a helyzet és ránküvöltött
(becsülendõ, ritka alkalom. Nem
az a hang felemelgetõs típus),
ám én csak a kezemet tárhattam
szét, mert megállván, kormányozhatatlanná
vált a hajó. Az orra persze egyre
gyorsabban fordult szél alá, lágyan
becsukva a köztünk és a bója
között lévõ helyet.
Miklós persze nem ügyetlen, és
a maradék kis csíkba szépen
befért, éppen csak a hajójuk
hátsó részét érintettük
"lágyan", ahogy elvágtatott.
A második raum végén Gyuri
vezényletével olyan remekül
jött le a spinnaker, hogy megelõztük
õket, mivel õk csak kábé
harminc méterrel a bója alatt
végeztek a manõverrel. A második
kreuzban szép békésen haladtunk.
Büszkén elméláztam
azon, hogy lám, nem is vagyunk utolsók.
Sajnos eközben lassan ezsembe jutott, hogy
az elõzõ kör végén
ütköztünk, és nekünk
illene büntetõpörgéseket
végeznünk. Nehéz szívvel,
de ott a kreuzban elkezdtünk forogni. A
bóját még mi vettük
elsõnek, és hátszél
végéig meg is tartottunk valamicskét
az elõnyünkbõl. A spinnaker
levétel is egészen rendben ment,
csak eközben már senkinek sem maradt
szabad keze a génua és a grósz
gyors behúzására. Így
hát Miklósék, akik szép
nyugodtan végeztek mögöttünk
a manõverrel, elénk kerültek.
Ezt az elõnyt aztán már
könnyedén meg is õrizték
a célig.
Hát ez történt az ötödik-hatodik
helyen. Hogy mi volt elõl, annak a megfigyelésére
ezúttal semmi idõm se maradt,
a személyes élményszerzéstõl
pedig igen távol jártunk. Pusztán
az eredménylistából tudom,
hogy ott Detre-uralom volt, Zsolt legyõzte
Szabolcsot. Az Opálon vitorlázó
Spiritusz csapat ezzel a negyedik gyõzelmét
is begyûjtötte. A tavalyi gyõztes
Sztárosok most már másodszor
is ott voltak közvetlenül a nyomukban,
de már csak matematikai esélyük
maradt a végsõ gyõzelemre.
A futam után kihajóztunk a Logorun-sziget
külsõ, nyugati oldalára és
megkerestük a helyet, ahol alig több,
mint egy évvel ezelõtt a szomorú
baleset történt. A Skipper Kupán
résztvevõ hajók tisztelgõ
gyûrûjében Horváth
Andrásék virágcsokrokkal
emlékeztek közeli jó barátjukra.
A szél tovább
frissült, és a gyönyörû
idõben cirkáltunk Jezeráig,
ahol a kikötõi étteremben
a hét legfinomabb falatai vártak
ránk.
Ruji
