| Versenykiírás |
| Útvonal |
| Résztvevõk |
| Eredmények |
| Beszámolók |
| Képek |
| Emlékek - 2003 |
A negyedik nap Rogoznicáig Féltávra értünk, és következett a negyedik nap, a leghosszabb, legfárasztóbb futam. Ez okozta, vagy a világ, amiben otthon élünk? Nem tudom, de ez lett az verseny, amely a legtöbb indulatot kavarta, amely vádaskodást, és rossz közérzetet hozott. Értelmetlenül és feleslegesen. Azért ne higgye senki sem, hogy ez egy fekete nap volt. Csak éppen a napnak errõl az oldaláról akad több elmondanivaló. Viszont jó szelünk fújt, élvezetes vitorlázás jutott a versenyzõknek, és akadt akinek csodálatos sikerélményben volt része. Itt vált a verseny igazán komollyá. Ráadásul egy szép helyrõl, ismét egy barátságos kikötõbe és kisvárosba érkeztünk. Ez persze Dalmáciában azért nem nagy kunszt. A nap ismét motorozással kezdõdött, mivel a rajtot az Opat-zátony közelébe terveztük, hogy aztán az átjárón átvitorlázva megkezdõdhessen a hosszú, mintegy harminc mérföldes menet Rogoznicáig. A negyedik futam útvonala (pdf fájl, 195 kB) Megfelelõ helyet kerestünk a rajtvonal telepítéséhez (ahol biztosan fogott a hajónk 40 méteres horgonylánca), úgy, hogy ne kelljen kerülõbóját is raknunk, hanem az átjáró elérésehez rövid cirkálásra legyen szükség.
A rajt most mindenkinek elég jól sikerült, majd egy rövid kreuz következett az átjáróig. A Smokvica sziget túloldalán, a nyílt vizen aztán egyre frissülõ szélben, hosszú jobbcsapásos menetben vitorlázott a mezõny. Fekete Lászlóék rajtja gyengébbre sikeredett, így ismét Lutter Ervinéknek voltak jobb lapjaik, és õk élve a lehetõséggel magabiztosan húztak el. Nagy meglepetést keltett, hogy a Dél-Alföldi hajó az élbolyban vitorlázott. Sõt! Futaky Gézáék a negyedik-ötödik mérföld megtételekor rövid ideig talán még az elsõ helyet is magukénak mondhatták. Az úton kijelöltünk egy ellenõrzõ pontot, hogy befuttathassunk, ha szükséges, ám látszott, hogy a friss szélben erre nem lesz szükség. Körülbelül féltávtól már cirkálni kelett a szigetek között. A Lutter-csapat biztosan vezetett, míg nagy ellenfelük csak a harmadik-negyedik helyen vitorlázott. Az ellenõrzõ pont után, a szigetek közül a nyílt vízre érve Fekete Laciék érdekes manõverre szánták el magukat: spinnakert húztak! Hát mit ne mondjak, a zsûrihajóról nézve elsõre finoman szólva is elmeháborodott ötletnek tûnt, ám õk sokkal jobban tudták, mire képes a különlegesen jól szabott spinnaker. A gólyó szél felõli alsó sarkát, amúgy gennakeresen egészen a hajó orra közelébe húzták, és úgy viselték a vitorlát. Meglepõ módon jól - persze az elõttük levõnél lényegesen tompábban, ám elég gyorsan - tudtak haladni. Tíz-tizenöt perces menet után a frissülõ szélben le kelett húzniuk, de lényegében nem vesztettek sokat a többiekhez képest. Viszont elértek valamit, ami késõbb döntõ fontosságúvá vált: a cirkáló hajók között a mezõny bal oldalára kerültek. Ez tudatos lehetett, hiszen ésszerû volt a part felé közeledve arra törekedni, hogy a féloldalas cirkálásban, amely lényegében jórészt jobbcsapásos menetekbõl állt, alsó hajóként mielõbb a part közelébe érjenek. És következtek a sok vitát kavart utolsó mérföldek. Sokat gondolkoztam azon, miként írjam le az esetet. Legyek szenvtelen mesélõ, aki nem foglal állást, és vigyáz mindenkinek a lelkére? Inkább ne! Akkor is egyértelmû véleményem volt az esetrõl, amit azóta sok adat bizonyít is. Így hát a következõ sorok nem fognak mindenkinek tetszeni.
Az élen magabiztosan, biztos elõnnyel vitorlázott a kupavédõk hajója. A szigetek közül kiérve a Tisza-taviak egy rövidebb, majd egy hoszabb balcsapással délre, a nyílt tenger felé húztak. A part felé közeledve Lutter Ervinék is dél felé igazítottak, míg Fekete Lászlóék és Futaky Gézáék jobbcsapáson kitartva a part felé törekedtek. A harmadik-negyedik helyen vitorlázó szolnokiak is dél felé tartottak. Az alsó hajók néhány percre eltûntek a dél felé igazítók szeme elõl, amikor a Maslinovik-sziget mögött vitorláztak. Amint a képen, amely három hajó nyomvonalát ábrázolja jól látható Ervinék és Laciék eltérõ utat választottak, és csak a Rogoznicai öböl bejárata elõtt értek ismét egymás közelébe. Ezalatt a Smaragddal vitorlázó Lutter-csapat bõ mérföldes elõnye két hajóhosszra csökkent, amit a gyengülõ szélben a célvonal felé cirkálva már megtartottak, sõt valamelyest növeltek is. Befutáskor nem örvendeztek különösebben újabb futamgyõzelmük felett, hanem kérdezték, hogy mit szólunk mindehhez, és nem gondoljuk-e, hogy ellenfelük motorozott a sziget takarásában. Óvást nem jelentettek be. A harmadik helyre biztos elõnnyel, és rendkívül boldogan érkezett a Dél-Alföldi csapat. Örömük és büszkeségük jogos, és érthetõ volt. Gondoljunk csak a pólójukon viselt feliratra: "absolute beginners". Negyediknek Buczkó Istvánék vitorláztak a célba. Az ötödik helyre jelentõsen lemaradva a Tisza-taviak érkeztek, akik annyira rosszul jártak a délre húzásukkal, hogy a MAY Club csapata, akik szintén a sziget északi oldalán elvitorlázva a part felõl érkeztek az öböl bejáratához, csaknem utolérték õket. Hetedik ezúttal a Sajtó hajó lett, akik néhány perc híjján csaknem két órával többet töltöttek a vizen, mint a gyõztesek. Ervinék a parton is elég barátságtalanul viselkedtek fõ ellenfelükkel, és csalással, motorozással vádolták a másik Közép-Magyarországi csapatot. Erre aztán ráharaptak más hajókon is. Többen kijelentették - ezt persze általában már nem szemtõl-szembe -, hogy ekkora hátrányt más módon ledolgozni nem is lehet, sõt úgy tudom olyan is akadt, aki már azt is látni vélte több mérföldrõl, ahogy a sziget mögül lobogó vitorlával száguldva elõbukkantak. Óvás nem történt, így hát a dologgal a zsûrinek, vagyis Blénessy Barnának, vagy Denisnek hivatalosan foglalkozni nem kellett, ám a rendezõhajóra is eljutó szóbeszédek már nagyon bosszantóak voltak. (Akadt, amely nem csoda, hogy hozzánk is eljutott, mert sok decibeles hangerõvel szólt, annak megfelelõ ordenáré stílusban. Megint a maligán.) Félreértés ne essék: nem Ervinék kiabáltak, ám õk indították útjára a szóbeszédet, a vádaskodást. A dolog annál inkább bosszantó, mert egy tapasztalt vitorlázó számára nyilvánvaló, hogy mi történt. Jellemzõ módon minél tapasztalatlanabb (versenyvitorlázásban tapasztalatlanabb) ember szólt a kérdéshez, annál határozottabban állította: fizikai képtelenség vitorlázva behozni ekkora hátrányt. Akinek módomban állt, igyekeztem elmagyarázni mi történt, ám az igazság (vagy mondjuk úgy, a lehetõség magyarázata) nem érdekelte azokat, akiknek vérbe hittyent a szemük, meg azokat sem, akik a lelkük mélyén élvezik az ilyen szituációkat, mert ugye történik valami. Olyan életszagú, nem igaz? Hát szerintem csak amolyan Való Világ szagú. A dilettantizmus örömteli tempózása a maga teremtette mocsárban. Vagy túl keményen fogalmazok? Nem hiszem. Sokkal keményebb, ha valakiket csalással vádolnak indulatból, bizonyíték nélkül, és fõleg a hozzá nem értés magabiztosságával. Aki sokat versenyzett, az valószínûleg szintén hosszú jobbcsapáson mielõbb a partközelbe törekedett volna. Egyrészt ott a szárazföld hatására a szél irányt változtat, és gyakori, hogy a part közelében "felpörög", miáltal meglepõen pozitív takkokat lehet húzni. Másrészt a tengeren oly gyakori áramlatok is megváltoznak ott. Érthetõ módon a part mentén lecsökkennek. Nem tudom, hogy arrafelé milyenek az áramlatok, ám a szél irányát és a part formáját figyelembe véve hosszú jobbcsapáson a part közelébe húzni ésszerû döntés volt. És az eredmény õket igazolta. Nem csak az Ametiszt faragta le a hátrányát a Smaragddal szemben, de a Futaky-csapat is fölényessé tette a harmadik helyét. (Persze akadt, aki ezért úgy vélte, hogy õk is motorozhattak). De ha más nem, legalább az elgondolkoztathatta volna a vádaskodókat, hogy az északról érkezõ Biró Gáborék nagy hátránya is lecsökkent a déli slágot húzó Tisza-taviakkal szemben. Ám ha nem elegendõek az észérvek, annak kell lenni a GPS-es nyomvonalaknak, amelyeket persze nem ott helyben, de azóta dolgoztak fel a megvádoltak, illetve, amelyeket a Cason Rt. által a hajókra adott mûholdas online nyomkövetõ adataiból nézhettem meg. Ez utóbbi lehetõség ott is a rendelkezésünkre állt volna, ha valaki hivatalos óvást ad be. Anélkül, viszont nem éreztem szükségét, hogy a néha akadozó GPRS-kapcsolat mellett órákig ezzel küszködjek. Egyébként a megvádoltak még aznap este megmutatták a számítógépük által a GPS navigációs adatokból rögzített, õket igazoló nyomvonalukat az ellenfél navigátorának, Szerafin Zoltánnak. Ennek hatására Lutter Ervin a másnap reggeli kormányosértekezleten elmondta, hogy megbizonyosodott arról, hogy nem történt csalás (bocsánatot nem kért), ám addigra a szóbeszéd-lavina már görgött.
A nyomvonalakból jól látható, hogy mi történt, hová lett az egy mérföldnyi elõny. Természetesen a két vonal kiindulási pontjai nem azonos idõpontot jelölnek. Látható, hogy a Lutter-csapat, egy hosszú, tompuló, meglehetõsen negatív takkot húzott dél felé (amirõl a szigetek miatt nem is válthattak már vissza), majd a jobbcsapásos menetük is tompább volt, mint Fekete Laciék parthoz közelítõ csapása. Ráadásul kénytelenek voltak akkor is tovább húzni, amikor a szél fokozatosan szembefordult, hogy az öböl bejárata elõtt még a vészesen közeledõ ellenfél elé érjenek. Tehát húztak egy hosszú negatívot délre, aztán már nem is tehettek mást, mint hasonlóan negatív takkon jöjjenek az öböl felé. Ezalatt az Ametiszten egyetlen, a part közelsége miatt kényszerûen húzott pár száz méteres balcsapásos takkot leszámítva, állandóan nekik kedvezõen forduló szelekben, pozitív vonalakon vitorláztak. A számítógép pontosan kiszámítja a találkozási pont után futott távolságaikat, és abból is kiderül, hogy rövidebb utat tettek meg. Ott az egy mérföld. Ha valaki még mindíg kétkedne, akkor mindehhez tegye hozzá azokat a képeket, amiket a Cason Mérnöki Rt. érdi központjából rögzített nyomkövetõ programjából állítottam össze. Ebbõl látható, hogy a két hajó sebessége abban az idõszakban, amikor eltûntek egymás szeme elõl lényegében azonos volt, és a sebességgrafikon azt is megmutatja, hogy semmiféle gyorsítás (motorozás) nem történt. A CASON térképei alapján készült sorozat Aki pedig ezek után nem kér bocsánatot a megvádoltaktól, és továbbra is állítja (vagy csak a "nem zörög a haraszt" módra bólogat), hogy Fekete Lászlóék nem vitorlázva, hanem motorozva hozták be hátrányukat, az számoljon el a saját lelkiismeretével és tisztességével. Mi is tanultunk az esetbõl. Jövõre a Köztársaság Kupán (2005 május 7-14.) már nem online, hanem olyan offline rendszert kérünk majd a hajókra, amely a hajók helyzete mellett jelzi azt is, ha valaki gyújtást ad a motorra. Sajálatos, hogy erre szükség lehet. Játszani jövünk az Adriára, hiszen ez nem egy világbajnokság, vagy valamilyen vérre menõ pénzdíjas profiverseny. Szomorú, hogy nem elég elvárni a fair play-t a résztvevõktõl. Eddig nem gondoltam, hogy erre a mûszaki megoldásra nem csak az esetleg motort indítók ellen, de a nem csalók becsülete érdekében is szükség lehet. A nagyobb baj az, hogy néhány olyan ember, akik korábban barátoknak, vagy haveroknak vallhatták egymást, és esetleg egy hajóban is versenyeztek a Balatonon, ezután már nem tudnak felhõtlenül beszélgetni egymással. Ami azon a napon - persze sok itt fel nem sorolt szépség és élmény mellett - történt, nem a Köztársaság Kupa verseny, a rendezõség, vagy a vitorlázás hibája. Ilyen a világ, amiben élünk, és ettõl úgy látszik nem szabadulunk az Adrián, és kikapcsolódás közben sem. Pedig rajtunk múlna. Talán úgy fest a beszámolómból, hogy haragszom ezért? Úgy van! Ruják István
Info: e-mail: charter@may-club.hu, telefonon: (1) 2693-584 |
