A második futam

Befutottak a hajók, sikeresen lezajlott a második futam is. Részletes eredményeket késõbb közölhetünk (amint megkaptuk Horvátországból). Telefonon sikerült néhány szót váltani Tuss Miklóssal és Láng Róberttel.

Tuss Miklós az Anja nevû Elan 333-ason erõsíti Szoják Balázs csapatát. Eddig nem õ kormányzott, inkább jótanácsokkal igyekezett segíteni. Ahogy õ mondja: "súgó vagyok".

"Az elsõ futamban jól vitorláztunk, vezettünk is. A végén aztán másodiknak futottunk be Bednár Tiborék mögött.

A második futamban is vitorláztunk elsõ helyen. Nagyon szoros volt a meccs. Gosztonyi Andris, a lányok (Sabián Annamária) és Bednárék, mind ott voltak a közelünkben. A szélviszonyok finoman szólva hektikusak voltak, de azért nem volt irreális a futam, lelõni nem kellett.

Szóval ott voltunk a jó helyen, de aztán hátszélben nagy marhaságokat csináltunk. Nem mindig történt az, amit éppen tanácsoltam. Ahogy leflauolt a szél, persze egyre élesebben mentünk a spinnakerrel. Annyira persze nem kéne luvolni vele, de ilyenkor könnyen becsapják az embert az érzékei. A lányok mélységben jól álltak, erre kihalzoltunk feléjük, bár mondtam, hogy onnan nem tudjuk lekeresztezni õket. Így ötven méterrel elénk kerültek, és nyerték a futamot. Mi pedig csak harmadiknak futottunk be. Nem tudom ki lett a negyedik, de Gosztonyiék az ötödikek."

Láng Robi a Bavaria 42 fedélzetén versenyez:

"A csapatunk vegyesen állt fel. Itt van három 8M OD-val versenyzõ barátunk, mi pedig Ganszky Micuval és Csermendy Micuval hárman a Siroccóról. Gál Józsi a kapitány. A hajó jól megy, ahogy azt vártuk, vagy még jobban. Az elsõ futamban abszolút negyedikek lettünk. Ez persze nem a flottánkból való darab, azokat még nem használhatjuk, hanem egy kölcsönhajó. De ha azt kérdezed, hogyan van megerõsítve a tõkesúlya, akkor légy szíves hagyjál békén, mert már megszámolni sem tudom hány embernek magyaráztam ezt el az elmúlt két napon. Megerõsített."

Nagyon tetszik a bajnokság. Látszik, hogy mindenki komolyan veszi a versenyt. Egészen profi módon kezelik a spinnakereket a csapatok és jól vezetik a hajókat a kormányosok. A csak ORC-be számító hajók lényegesen gyorsabbak és nagyon elválnak az osztályokban induló Elan 333-asoktól és a Bavaria 44-esektõl. Aztán, hogy ez az elõnyszám rendszer mennyire reális, az majd csak ezután derül ki. Remélem nem lesznek viták, mi biztos nem fogunk veszekedni senkivel, mert azért is jöttünk, hogy jól érezzük magunkat. "

Ruji



A képek még nem frissek, a tavaszi Skipper Kupáról valók

Napi galéria
még mindig a régi képek...