 |
 |
 |
1. Köztársaság Kupa
A verseny szervezése, a résztvevők keresésekor kiderült, hogy az ötlet - vagyis
az Európai Unióba történő belépés után a megyerendszer helyébe lépő hét magyarországi
régió vetélkedése és bemutatkozása - jó, ám jelenleg politikai értelemben
a darázsfészekbe nyúlkálással azonos. Érthető, hiszen a ma létező rendszer
sokkal több embert foglalkoztat, sokkal több “iróasztalt” jelent, mint a majdani
regionális felosztás. Így hát sokan vannak, akik úgy vélik, ráér még annak
a népszerűsítése. Enyedi Nagy Mihály felkérésére ugyan Dr. Lamperth Mónika
belügyminiszter elvállalta a verseny fővédnökségét, ám rövidesen a régiós
ügyeket kivették minisztériuma kezéből, és az a kancelláriára került. Mindezek
fényében nem csoda, ha a jövendő közigazgatási szerkezet kialakítására felállított
regionális tanácsok is első lelkesültségükhöz képest fokozatosan elálltak
az őket és területüket képviselő csapatok megszervezésétől és támogatásától.
Így csak a lelkesen jelentkező vitorlázók, és néhány általuk hozott magáncég
támogatása, és persze a Magyar Adria Yacht Club elszántsága, hosszú távra
gondolkodása és nagymértékű áldozatvállalása tette lehetővé, hogy a versenysorozat
már idén elkezdődhessen. Annak ellenére, hogy az ötlet megszületése után a
szervezésre alig három hónap állt rendelkezésre. Három régiónak és a versenybe
örömmel beszálló meghívott újságíróknak, fotósoknak és tévéseknek köszönhetően
végül öt hajó állt rajthoz, akiket két - szintén Bavaria 44-es - rendezőhajóval,
és egy kis gumimotorossal kísértünk.
Életemben először nem versenyzőként, hanem rendezőként szerepeltem egy vitorlásversenyen,
és ebben nagy segítségemre volt Blénessy Barna, aki a versenybíróság elnökeként
volt jelen.
 |
 |
 |
Blénessy
Barna |
Halasztás |
Bavaria
44-esek versenyben |
A Magyar Adria Yacht Club teljesítette, amit vállalt: biztosította az egyformán
felszerelt Bavaria 44-es hajókat, megszervezte a verseny lebonyolítását, amelyen
a résztvevők teljes, bőséges ellátást kaptak.
 |
 |
 |
Marina Dalmacija |
Bavaria 44 |
Az első futam rajtja |
1.
nap: március 18. vasárnap - Sukošantól a Mir-öbölig
Reggel Sukošan előtt csak fuvallatok voltak, ezért motorozva indultunk el
a kormányosértekezleten megbeszélt észak felé tartó útvonalon, remélve, hogy
majd feltámad a szél, és valahol elrajtoltathatunk. Erre egy órával később
Zadartól nyugatra kerülhetett sor a kellemesen frissülő kettes (2 Beaufort)
északnyugati szélben.
A rajtnál még igen óvatosan, némi késéssel haladtak át a versenyzők, ám rövidesen
éles küzdelem alakult ki a széllel szemben cirkáló hajók között. Egy jobbcsapás-balcsapásos
találkozó során végrehajtott forduló után Közép-Magyarország és Észak-Alföld
csapata csaknem óvást eredményező kiélezett helyzetbe került. Már az első
néhány száz méteren kitűnt, hogy feltehetően ez a két egység vívja majd a
küzdelmet a győzelemért. Két-három mérföld megtétele után a budapestiek Lutter
Ervin vezényletével fokozatosan elhúztak, ám az alföldiek második helyét sem
veszélyeztette senki.
Tőlük némileg leszakadva egymáshoz képest kis különbséggel vitorlázott a másik
három versenyző, akikhez ezúttal a rajthajón vitorlát húzva mi is csatlakoztunk
a futam első felére. A Sajtó 1-et vezető, életében először versenyző Pulsfort
Richárd a zadari partok felé húzott, és ezzel meglépett a Közép-Dunántúlt
képviselő, és a Sajtó 2 hajóktól.
Másfél óra cirkálás után a mezőny Sestrunj és Rivanj között, a Tri Sestrice (Három Nővér) szigetek déli csücskénél fordult délkelet felé, hogy a még előttük álló vizi versztákat hátszélben megtegye. Ekkorra már stabil sorrend alakult ki, a versenyzők között egyre nőttek a távolságok, ráadásul a spinnaker hiányában pillangózó hajók lelassultak a szigetek között gyengülő szelbén. Ezért előremotoroztunk, és befutót telepítettünk az Iž sziget közepe táján, a kis Rutnjak sziget mellett. Ezt a helyet még a reggeli kormányosértekezleten iránypontnak jelöltük, számítva arra, hogy ha a mezőny lelassul, a futam unalmassá válik, ide célvonal kerülhessen. Innen már ismét motorral haladva, napnyugta előtt megérkeztünk Telašcicába, a Mir-öbölbe, amely a Dugi Otok szigeten található gyönyörű hely. Ezen a napon több, mint 40 mérföldet hajóztunk, csaknem a felét versenyben.
 |
 |
 |
A Sajtó 1 csapat a "Zafír"
fedélzetén |
Telascica nyílt tenger felőli oldala |
A szikla tetejéről |
Telašcica
békés, végtelen nyugalmat árasztó védett terület, ahol a kikötői éttermen
és néhány kempingházon kívül csak elvétve találkozhatunk az emberi beavatkozás
nyomaival. A közelben fürdésre is alkalmas sósvízű tó van, a nyílt tenger
felőli oldalon hatalmas sziklafal a végtelen kék Adriával, és éjszaka itt
a lakott világtól éppen elegendő távolságra úgy ragyognak a csillagok, ahogy
azt városban, vagy városközelben élve sohasem láthatjuk.
Az étteremben, ahová mindent hajóval hordanak a távoli partról, és ahol a
környék egyetlen áramfejlesztője üzemel, különleges vacsorával, frissen sült
kecskegida húsával, és annak a zsírjában pirított krumplival, valamint különlegesen
finom, fehér húsú hallal vártak ránk.
Itt megtarthattuk az első díjkiosztónkat is, hiszen a Köztársaság Kupán minden
futam első három helyezettje egy-egy kupát, és a legénységek minden tagja
érmet kapott. Lutter Ervinék megkezdhették az “Ametiszt” szalonjának érmekkel,
kupákkal való dekorálását.
 |
 |
 |
Béke öböl |
Telascica: a sziklák mögött a sós vizű tó |
2.
nap: március 19. hétfő - Telašcicától Vodicéig
Reggel ismét gyönyörű időre ébredtünk. Az immár szokásos menetrend szerint
kilenckor rövid kormányosértekezletet tartottunk, ahol sikerült jó alaposan
megsértenem a Horvát Vitorlás Szövetség által a versenyünkre delegált Šime
Stanicot. Megfeledkeztem róla, pontosabban nem figyeltem arra, hogy ő is ott
van a kormányosok és érdeklődők között. Így hát nem köszöntöttem külön, és
nem fordítottam le neki azt, amiről beszélgettünk. Pedig Šime igazán segítőkész,
tettvágyó, kedves ember, csak éppen csendes is. Legalább annyira, amennyire
figyelmetlen vagyok én. Igyekeztem is bocsánatot kérni tőle néhány perccel
később, majd még jónéhányszor, ám nem hiszem hogy akkor a szíve legmélyére
zárt volna.
 |
 |
 |
Šime |
A Kornáti szigetek |
Mivel
csak gyenge északnyugati szél lengedezett Dugi Otok nyílt tenger felőli oldalán,
amelyben a hajók hátszélben jó ha egy csomóval döcögtek volna, ezért most
is motorral hajóztunk a Kornáti-csatornán, a varázslatos szigetek között.
Amikor a rajtra kijelölt területre, az Opat-zátonyhoz értünk ismét szerencsénk
volt: feltámadt a szél. Délnyugatira fordult és nyolc-tíz csomósra erősödött.
A szigetek közötti átjáró előtt rajtoltattuk a hajókat, akik egy hét-nyolszáz
méteres cirkálás után kerülhették a kihelyezett bóját, és ezután fordulhattak
Vodice felé. ezúttal is a szolnoki és a budapesti hajó rajtolt a legjobban.
A balról frissülő szél jobb kihasználásával Lajos József kormányzásával a
Közép-Alföldet képviselő “Jáspis” fordult elsőként, de szorosan a nyomában
ott loholt az “Ametiszt” és a “Zafír”, vagyis Lutter Ervinék és Pulsfort Ricsiék.
Az “Aquamarin” és az “Arabeszk” ezúttal is lemaradt, legénységüknek még szokatlan
volt a verseny, a rajtvonal, és a rajtprocedúrával járó zászlójelzések pontos
értelmezése. De azért szemmel láthatóan már ők is kezdtek belejönni.
A hajók ismét egy hármas és egy kettes csoportra szakadva pillangóztak (egyik
oldalon a nagyvitorla, a másik irányba kitámasztva a génua, hogy a lehető
legnagyobb felületet érhesse a hátulról fujó szél). Közép-Magyarország és
Észak-Alföld fokozatosan elhúztak a Sajtó 1-től, és ismét kemény párharcot
vívtak. Ennek során budapestiek, és a harmadik helyen vitorlázók is egy-egy
reklámmolinót feszítettek a hátsó korlátra. Ez ugyan lényegesen nem gyorsíthatta
a közel tíztonnás hajókat, de alkalmasak az ellenfél lelkének marcangolására,
ezért a futam után ezek mellőzését kértük a továbbiakban, vagy azt, hogy majd
cirkáláskor is viseljék ezeket.
 |
 |
 |
Ametiszt és Aquamarin |
Spinnaker nélkül csak pillangózni lehet |
Hirdetés vagy vitorla? |
Vodice
előtt a Logorun és Tijat közötti szűk átjáró kézenfekvő hely volt a befuttatásra.
A mezőny előtt motorozó másik rendezőhajó, az “Opál” fedélzetéről Šime vezényelte
a célvonal telepítését és a sorrend feljegyzését.
Az élen ismét az “Ametiszt” érkezett, ám a szolnokiak is ott jöttek, mintegy
három hajóhosszal mögöttük. A budapestiek csak az utolsó mérföldön szereztek
ilyen “biztos” előnyt. Addig a verseny teljesen nyílt, kétesélyes volt közöttük.
Vodicében ismét pazar vacsora és vidám díjkiosztó koronázta meg a második
napi 36 mérföldes táv élményeit.
3.
nap: március 20. kedd - olimpiai pályaverseny, majd hajózás Vodicétől Trogirig.
Reggel szélcsend miatt halasztottunk, és a kikötőben vártuk a szelet. A fuvallatok
lassan délnyugatira fordultak, és látható volt, hogy rövidesen visszatér az
előző napi délnyugati szél. Várakoztunk, mert itt, a Vodice előtti sekélyebb
vízen kínálkozott a legjobb lehetőség arra, hogy a terveknek megfelelően egy
futamot olimpiai háromszög-pályán vitorlázhassunk.
 |
 |
 |
Vodice |
A versenyzőket reggeli várta |
Reggeli Vodicében a cockpitben |
A szél
csak lassan támadt fel, majd újra elállt, így már éppen elindultunk a kikötőből,
hogy Trogír felé hajózzunk, amikor a mólón túl érve ismét frissülni kezdett.
Beterítette az öblöt, ezért gyorsan kiraktuk a pályát, és rajtoltattunk.
Az olimpiai rendszerű versenypályát egyenlő szárú háromszög alakban lerakott
három bója jelöli. A szélre merőlegesen kitűzött rajtvonalon átvitorlázva
a hajók közel két mérföldet cirkálnak széllel szemben. Kerülik az első bóját,
és raumban (háromnegyed szélben) vitorláznak a második pályajel felé (ez a
szakasz a háromszög egyik befogója). A raumbójának is nevezett pályajelnél
halzolnak, és így csapást váltva tartanak a szélalatti harmadik bójához. Ezt
kerülve ismét cirkálnak a szélfelőli egyes számú pályajelhez. Amellett visszafordulva
már nem raumolnak, hanem a háromszög átfogóján visszavitorlázva hátszélben
ismét a szélalatti pályajel felé tartanak. Ezután megint egy cirkálás következik,
amelynek végén ott a rajtvonalhoz hasonló módon telepített célvonal. Az olimpiai
rendszerű pályán nem kerülnek olyan távolságra egymástól a hajók, mint egy
túrafutamon, és mivel a navigáció is szűkebb területen történik, valamint
nem kell csak az ellenfelekre, a pályára, a szélre, a hullámokra, az esetleges
áramlatokra figyelni, ezért a verseny szorosabb, izgalmasabb lehet.
A Köztársaság Kupa harmadik futama is beváltotta a hozzá fűzött reményeket,
és változatos, szórakoztató versenyt hozott. A rajtnál még csak 3-4 csomós
szél egyre frissült és élvezetesen, 8-12 csomóval fújt.
A legjobban szokás szerint az “Ametiszt” rajtolt. Hosszan húzták a jobbcsapást,
a nyomukban, szinte azonos vonalon vitorlázva ezúttal is a “Jáspis” haladt.
A harmadik legjobb rajtot most az “Aquamarin” (Közép-Dunántúl) produkálta.
A két sajtóhajó valamelyest lemaradt.
A szolnokiak rövidesen megelégelték az ellenfél mögött baktatást és balcsapásra
fordulva a pálya jobb oldala felé indultak, ahonnan bíztató frissülés érkezése
látszott. Arra indult a Sajtó 1 is, ám az érkező pöff előtt egy szélcsendes
“lavórba” futottak, és túl korán visszafordultak jobbcsapásra. Nem úgy az
előrébb járó szolnokiak, akik már a frissülésben fordultak, és azonnal látszott,
hogy a jobbra pörgő szél segítségével jókora előnyre tehetnek szert a még
mindig balra tartó budapesti hajóval szemben.
 |
 |
 |
| Az első cirkálószakaszon Észak-Alföld vezet Közép-Magyarország előtt | Már az élen az "Ametiszt" |
Az
aránylag jó rajt után az “Aquamarin” kitartóan követte balra az első két futamot
nyerő “Ametisztet”, ami viszont lehetőséget adott a Hefkó János vezényletével
jobbra húzó Sajtó 2 hajónak, hogy elcsípje előlük a negyedik helyet.
Az első cirkálószakasz (kreuz) végén a “Jáspis” csaknem másfél perccel vezetett
az “Ametiszt” előtt. Ugyanakkor várható volt, hogy a pálya alsó felén, a partközelbe
érve gyengülő szél a mögöttük vitorlázókat segíti, és előnyük megfogyatkozik.
A kérdés az volt, hogy ezt a kellemetlen helyzetet nyugodtan fogadják-e annak
tudatában, hogy cirkáláskor majd az előlről frissülő szelet kihasználva ismét
növelhetik előnyüket. Bójavételük után hamarosan kiderült, hogy nem. Ugyan
volt még egy perc fórjuk, ám nagyon nehézkesen szedték össze a hajót, lassan
húztak rá, bizonytalankodtak, majd egy kötélelakadással színezett, félig végrehajtott
fordulóval teljesen megálltak. Így a lendületesen érkező, magabiztos budapesti
hajó pillanatok alatt ledolgozta hátránya javát, és két hajóhossznyira megközelítette
ellenfelét.
Néhány száz méterrel arrébb a még mindig kedvezőbb pozícióban vitorlázó, ám
zavarba jött “Jáspis” fordult, és ezzel szinte felkínálta ellenfelének a pálya
kedvezőbb oldalát, ahonnan addig is gyakrabban frissült, amerre gyakrabban
fordult a szél. Lutter Ervinék éltek is a lehetőséggel, és a cirkálószakasz
második felén már ők vezettek.
Az Észek-Alföld csapata nem csak a vezető pozíciót vesztette el ezen a szakaszon,
de ismét szorongatott helyzetbe került. Ugyanis Pulsfort Ricsiék is kitűnően
használták ki a pálya jobb oldala által kínált előnyöket, és három hajóhossznyira
megközelítették őket.
A hátszélszakaszon jól takarták ellenfelüket, akik ettől lelassultak. Megadó
módon vitorláztak, és amikor a fokozatosan melléjük érő “Zafír” (Sajtó 1)
zavart szeléből kiszabadultak, akkor sem változtattak úgy irányt, hogy felgyorsíthassák
a hajójukat. Ismét változott hát a sorrend, és később is így futottak a célba
a hajók.
 |
 |
 |
 |
Előzés hátszélben: A 7-es számú hajó az Észak-Alföld,
a 8-as a Sajtó 1. |
Ezen
a futamon a többség örömét lelhette a versenyzésben. Lutter Ervinék élvezhették,
hogy hátrányból törtek ismét az élre, Pulsfort Ricsiék pedig annak örülhettek,
hogy ezúttal a korábbi két bronz után egy ezüstérmet szereztek. Az Észak-Alföld
csapatának lett volna a legtöbb oka a szomorúságra, mégis élvezték ezt a szoros
versengést, és vigasztalta őket az emlék, hogy egy bő körön át vezettek az
első két futam után már-már legyőzhetetlennek hitt ellenfél előtt. Hefkó Janó;k
is végre versenyben voltak, előreléptek korábbi helyezésükhöz képest, ráadásul
a legénysége is jó felvételeket készíthetett, ami érthetően fontosabb volt
a számukra, mint a fordulók hibátlan végrehajtása és a pontos széltaktika.
Talán csak az “Aquamarinnal” hajózók lehettek elégedetlenek kissé ezzel a
futammal, amit az is jelzett, hogy kétszáz méterrel a cél mellett elvitorlázva
már biztos utolsóként kiálltak a versenyből. Mindenesetre ezen a futamon is
bebizonyosodott, hogy a Magyar Adria Yacht Club Bavaria 44-esei alkalmasak
a versenyzésre is, mivel egyformák, és így csak a csapatok teljesítménye dönti
el a sorrendet. (Persze ezt már tudták azok, akik részt vettek tavaly
a Mister Kupán, vagy idén a Mediterrán Kupán, vagy a British Columbia Kupán,
hiszen azokon a versenyeken is a Magyar Adria Yacht Club Bavaria 44-eseivel
vitorláztak a résztvevők.)
Ezután hosszú, jó negyven mérföldes hajózás következett Trogirig. Az idő szűkössége
és a gyengülő, egyre kedvezőtlenebb irányú szél miatt sorban motorra váltottak
a hajók. Ráadásul a hátunk mögül rohamléptekben közeledetek a felhők, a rossz
idő.
 |
 |
A hátunk mögül közelít a vihar |
Mire naplemente előtt mindenki megtalálta az ódon trogiri vártoronnyal szemben
lévő mólóknál a kikötőhelyét, elredt az eső. Másnapra az előrejelzések erős
bórát ígértek.
Ám mindez nem tudta elrontani az újabb ízletes közös vacsora ízét, a díjkiosztás
jókedvét.
 |
 |
 |
Trogir - ACI Marina |
A gyönyörű Trogir |
A trogiri vár |
4.
nap: május 21. szerda - Trogirtól Hvarig
A nyakunkon lévő lévő alacsonnyomású front rossz időt és erős szelet ígért,
mégis szinte szélcsendben rajtoltak a hajók a trogiri kikötő elől. Az öbölből
nagy nehezen kivánszorogva sem változott a helyzett, miközben a várhatóan
gyorsabban haladó mezőny miatt korábban útra kelt, és már a nyílt tengeren
járó másik rendezőhajó rádióadásaiban viharos szélről számolt be.
Aznap nem tettünk semmilyen iránypontot az útvonalra, így mindenki szabadon
navigálhatott Hvar felé. Alapvetően két lehetőség közül választhattak a skipperek.
Vagy kihajóznak a Drvenik és Solta szigetek között a nyílt tengerre, és úgy
fordulnak Hvar felé, vagy a Solta sziget Split felőli oldalán maradva Milna
felé tartanak, és csak később, a Solta és Brac közötti átjárón jutnak a nyílt
vízre. Ez utóbbi irányt csak a Sajtó 2 hajó választotta (és mi a rendezőhajóval),
ami több okból is rossz döntésnek bizonyult.
Drvenik közelében az élen haladók végre beleértek a szélbe, és meglódultak.
Az élen ezúttal is az “Ametiszt” vágtatott, mögöttük a “Jáspis” és szorosan
a “Zafír”. Az “Aquamarin” lemaradva követte őket. A szél rövidesen 25-30 csomósra
( 1 csomó = 1 tengeri mérföld/óra = 1,85 km/óra) erősödött.
A Solta sziget északnyugati sarkánál lévő kisebb szigetek és zátonyok között
Pulsfort Ricsi a “Zafírral” bátran lerövidítette az utat, aminek jutalmaként
ismét feljöttek a második helyre, megelőzve a szolnokiakat. A hajók a nyílt
tengerre érve már a tramontana (nyugat-északnyugati szél) által keltett széles,
nagy, gyomorpróbáló hullámokon raumban rohanhattak Hvar felé.
Rosszabbul jártunk mi és a Sajtó 2 hajó, akik Brac és Solta között hajóztunk ki a nyílt vízre, mivel teljesen oldalról kaptuk a tramontana hullámait. Ha viszont a Hvarra vezető iránytól kissé eltérve valamelyest a szél felé fordultunk, hogy az irdatlan rollázás csökkenjen, akkor pedig a hullámba csapódás, hullámvölgybe zuhanás, és persze a cockpitbe bevágódó vízmennyiség növekedett. Ezeken a hajókon lehetett csak igazán rosszul lenni, márpedig ez a billegős élmény bő két órán át tartott. Hefkó Janó legénységéből Hvarra érve ketten úgy is döntöttek, hogy innen ők bizony már komppal és vonattal utaznak haza másnap reggel. Egyébként a Sajtó 2, mivel az utasok szenvedése miatt elindította a motorját, nagyon sportszerűen a befutás előtt leszerelt, és szintén motorral érkezett, hogy egyértelműen jelezze kiállásukat a futamból.
 |
 |
Zátony Palmižana
kikötő bejárata közelében |
Palmižanában
a mezőny |
Pontosabban
nem is Hvarra érkeztünk, hiszen a híres sziget szomszédságában a város előtt
húzodó Klement-szigeteken található védett öbölben lévő ACI kikötőben, Palmižanában
kötöttünk ki.
Itt a sziget túloldalán a nyilt tenger és a Vis-szigetre néző étterem teraszán
jöhetett az újabb lakoma, amit örömmel fogadtak az addigra megnyugodott gyomrok.
Estére még jutott egy kis esős séta is Hvar város ódon falai között.
5.
nap: május 22. csütörtök - Hvartól Rogoznicáig
Reggel aztán főhetett a fejem nekem, szegény versenyrendezőnek, hogy mit csináljunk.
A kikötőben beszerezhető meteorológiai előrejelzés sem ígért semmi jót, és
a dombra felbaktatva is azt láthattam, hogy most már tényleg a bóra fúj. Ez
nem csak helyenként 35-40 csomós szelet jelentett, de ráadásul észak-északkeleti
irányból. Mivel a tramontana által keltett északnyugati nagy hullámok is megmaradtak,
az erre csaknem merőlegesen fújó bóra kellemetlen kerszthullámzást keltett.
Lutter Ervinék technikai segítsége is jól jött a döntéshez. Ők egy note bookhoz
csatlakoztatott GPS-szel segítették a navigációjukat (ezt sajnos nem tiltottuk
a versenykiírásban, így ez kétségtelenül előnyt jelentett a számukra a többiekkel
szemben. Annak ellenére, hogy minden hajó egységesen, kitűnő Raymarine Navchart
520-as műszerrel, GPS-szel és elektronikus Adria-térképkészlettel felszerelt),
ráadásul az időjárás előrejelzést sem az internetről, hanem egyenesen műholdról
vették, ahonnan pontos, a kívánt útvonalra vetített előrejelzést lehetett
kapni. Mindenesetre ez most jól jött nekem is. A meteorológiai adatokból kiderült,
hogy a korábban dél felé tartó alacsonnyomású ciklon visszatáncolt, megállt
felettünk, és ennek köszönhetően a környéken a legerősebb szél itt, Hvar környékén
fújt.
Így hát Šimével egyetértésben - aki megerősített abban, hogy a szél, de különösen
a hullámzás veszélyes lehet - halasztottunk. Mivel a versenykiírás értelmében
hat nap alatt öt futamot kellett lebonyolítani, nem aggasztott, ha aznap nem
versenyzünk. De valahogy el kellett jutnunk Rogoznicáig, hiszen péntek estéremár
vissza kellett érnünk Sukošanba. Hiába a szombat reggel egy charterhajónak
fix időpont: addigra az anyakikötőben kell lennie, mert jönnek az új utasok!
Az időjárás miatti halasztás így lehetővé tette, hogy ismét áthajózzunk Hvarba
egy alaposabb városnézésre.
 |
 |
 |
Hvar |
Kilátás a várból |
Hvari utca |
Naná
hogy a szél abban a pillanatban legyengült, amint kihirdettem, hogy délután
kettőig várunk. Akár indulhattunk volna is! Legalábbis úgy tűnt a kikötőből.
Mindenestre Hvar megér egy nappali sétát. Érdemes bejárni mesés szűk utcáit,
felkapaszkodni a csaknem ezeréves várba. És mennyire érdemes onnan távcsővel
kinézni az előttünk álló szakaszra! Már csak azért is, hogy az izgatott versenyrendező
megnyugodjon, azt látva, hogy csak a sziget közelében gyengült a szél, néhány
mérföldnyire viszont egy határozott csík látszik, ami mögött emeletmagas hullámok
tarajzanak.
Délután kettőre ért vissza az átkelőhajó a yachtkikötőbe, és most már mindannyian
úgy láttuk, hogy nekiindulhatunk. Nem vitorlázva, hiszen gyengült a bóra,
a szél nyugatiasodott, és így éppen szemből fújt, hanem motorral, hogy még
napnyugta előtt megérkezzünk célunkhoz. Azt terveztük, hogy mielőbb igyekszünk
túljutni a kereszthullámos nyílt vízen, és a szigetek védelmébe kerülve már
símább úton elhajózunk Rogoznicáig.
Akiknek előző nap felbolydult a gyomruk, örömmel tapasztalhatták, hogy most
nem olyan kellemetlen a hajó mozgása. Igaz nagyokat döngtünk és csapódtunk,
de legalább nem billegett oly irdatlanul oldalra a Bavaria 44-es. Ráadásul
olyan irányba haladhattunk, hogy a két irányból érkező hullámok gyakran egymás
ellen dolgozva szinte megtámasztották a hajót, furcsa, de nem annyira kellemetlen
mozgást eredményezve.
Estére rendben megérkeztünk Rogoznicába. A hajózás ezúttal a legnagyobb élvezetet
a kitartó fotósoknak, tévéseknek adta a Hefkó János által parancsnokolt hajón.
Ők Drveniknél még jobban a partok felé kanyarodtak, majd a sziget mögött némi
génuát kitekerve félszélben száguldottak a csapat után. Janó átengedte a kormányt
a lelkes fiataloknak, akik tengeribetegségtől tartva indultak, ám tengert,
a vitorlázást imádva érkeztek újra a partra. (Lehoczky Petinek nagyon “flash
feeling”-je volt a kormánynál, ahol néha magára is hagyták, és “fanándizhatott”.)
 |
 |
 |
A tramontana és a bóra hullámain |
 |
 |
 |
Már a szigetek védelmében |
"flash" |
A tenger sós (a képen Domján László) |
6.
nap: május 23. péntek - Rogoznicától Sukošanig
Még egy komoly szakasz, és azon egy futam hátra volt. Ráadásul a verseny is
izgalmasan lakult, szükség volt erre az ötödik menetre. A Közép-Magyarországot
képviselő csapat négy futamgyőzelemmel már megnyerte a Köztársaság Kupát (hiszen
öt futamból csak a négy legjobb eredmény számít), ám a második-harmadik helyen
holtverseny alakult ki. Ugyancsak szoros volt a versengés a negyedik-ötödik
helyért a Közép-Dunántúl és a Sajtó 2 csapatok között.
 |
 |
 |
Kormányosértekezlet |
Rogoznicán a MAY Club flotta |
Az "Ametiszt" az utolsó rajt előtt |
Most
is a bóra fújt, néha még mindig 30 csomó feletti erővel, ám a víz ezen a védettebb
szakaszon sokkal símább maradt. Mivel kitartó szélre számíthattunk, az út
első felére ismét iránypontok nélküli szabad navigációban állapodtunk meg
a szokásos reggeli kormányosértekezleten. Így mindeki szabadon választhatta
meg útját a szigetekkel tarkított útvonalon.
A szél Rogoznica előtt még nyugat felé forgott el, így az első néhány órában
a hajók cirkálásra kényszerültek. Csak később fordult északiasabbra, ami már
lehetővé tette, hogy a hajók egyenesen a cél, Sukošan felé vitorlázzanak.
Így az egyébként 44 tengeri mérföldes szakaszon (1 tengeri mérföld = 1852
méter) a versenyzőknek jóval többet, 52-55 mérföldet kellett hajózniuk.
A start négy hajónak jól sikerült, csak az “Aquamarin” nem talált oda a rajtvonalra.
Ők valahol odébb, a vonal felett állva megnézték, ahogy a többiek elindulnak,
majd komótosan visszabattyogtak, és a többiek után eredtek. Később kiálltak
a versenyből és hazamotoroztak Sukošanba. Viszont kényelmesen ebédeltek. Az
is valami.
A négy igazán versengő hajó szoros csatát vívott az első két órában. Mi előremotoroztunk
néhány mérföldet, és onnan figyeltük őket. Később eltűntek a szemünk elől
a szigetek között. Ezután már csak azt hittem, hogy tudom ki merre jár, ám,
mint később kiderült, tévedtem. Nem csoda, hiszen pénteken olyan sok vitorlás,
és köztük rengeteg Bavaria 44-es tart az Adrián mindenfelől Biograd és Sukošan
nagy yachtkikötői felé, hogy könnyen összetéveszthettem a mieinket másokkal.
Ráadásul a Köztársaság Kupa mezőnye nagyon széthúzódott. Az ezüstéremért és
futamgyőzelemért hajtó Észak-Alföld hajója a “Jáspis” több mérföldes előnyre
tett szert az “Ametiszt” előtt. Látótávolságon belül követte őket a “Zafír”,
míg az “Arabeszk” jobban lemaradt. Pedig Hefkó Janóék sokáig jól álltak a
többiekhez képest, csak Murter sziget közelében egy iránypont megközelítése
érdekében rengeteget vesztettek a többiekhez képest.
Ez a pont a Kukuljari szigeteken lévő világítótorony volt, amit bal kéz felől
kellett venni. Én ugyan úgy emlékszem, ezt a pontot nem említettem, mint kötelezőt
a kormányosértekezleten, ám többen állítják, hogy igen. Mindenesetre szerintem
a versenyzők győzték meg egymást erről az iránypontról, de az sem kizárt,
hogy Cavintont kell felíratnom.
Biograd előtt az élen vitorlázóknak gyengült a szelük, ami az üldözőket segítette.
A “Jáspis” előnye Sukošan felé közeledve rohamosan fogyott, és egyre közelebb
került a korábban mindannyiszor legyőzhetetlen “Ametiszt”. A cél előtt némi
egészségtelen stresszben volt részük: míg ők egy “lavórban” álldogáltak, az
ellenfél rohamosan közeledett. De Mátyus Ernő csapatkapitány jórészt szolnokiakból
álló legénységén végre megönyörült az ég, és hajójuk megmozdult. Több mint
ötven mérföld levitorlázása és rengeteg izgalom után alig másfél hajóhossznyi
maradék előnnyel becsusszantak a sukošani kikötőszájban lévő célba. Futamgyőzelmükkel
két álmuk teljesült: megszerezték az összetett versenyben a második helyet,
és végre egyszer már legyőzték a nagy ellenfelet.
A futam végén még egy óvás borzolta a kedélyeket. Az “Ametiszt” csapata adta
be a futamgyőztes “Jáspis” ellen, azzal vádolva a szolnoki csapatot, hogy
két ponton nem a versenyutasításnak megfelelő oldalon haladtak el egy-egy
iránypont mellett. Az óvást a Blénessy Barna, Biró Gábor és Šime Stanic alkotta
versenybíróság az egyetlen tanú bizonytalan vallomása miatt elutasította.
A tárgyalást nagy határozottsággal Šime irányította, így végre intézkedhetett,
dönthetett a rokonszenves horvát, ami kétségtelenül örömet szerzett neki.
Holtverseny alakult ki a negyedik-ötödik helyen, mivel mindkét hajó 18 pontot
gyűjtött. Közöttük a vitorlásversenyzés nemzetközi szabályai szerint az döntött,
hogy kinek volt több jobb helye. A Közép-Dunántúlt, a balatoni régiót képviselő
hajónak három nagyedik helye volt, míg a Sajtó 2-nek csak kettő, ezért az
előbbiek mondhatják magukénak az összetett nagyedik helyet.
Hefkó János viszont a fair play díjat kapta, hiszen ő mindig aszerint taktikázott,
hogy utasai nyugodtan elvégezhessék feladataikat. Embereit tanította, szórakoztatta
és a vitorlázás szerelmeseivé tette.
 |
 |
 |
A győztes Közép-Magyarország
"tisztikara": Lutter Ervin, Fekete László és Beregi Oszkár,
valamint hajójuk, az "Ametiszt" |
A fair play díjas Hefkó kapitány navigációt
oktat |
Térkép - A napi szakaszok más-más színnel jelölve (A térkép a győztes hajó fedélzeti számítógépéből származik.)
Mindenki időben, és épen visszaért, legfeljebb felszedett egy-két kilót a bőséges egész napi ellátmánynak köszönhetően. Meg persze akadt egy-két élmény, mesélni és emlékezni való is. Aki nem volt velünk az bánhatja, de jövőre bepótolhatja, mert a Köztársaság Kupa vitorlásverseny vándordíj. A nagy zöld serleget most egy évig Lutter Ervin és csapata őrzi, ám jövőre elhódítható. Addig is minden vízre vágyót szeretettel vár Sukošanban a Magyar Adria Yacht Charter.
Ruják István
 |
 |
 |